A Pásztorkút

A Bodrogköz egyik kicsiny falujában, a Trianontól megcsonkított Borsod-Abaúj Zemplén megye sarkában, Ricse község közepén található a Pásztorkút, a botjára támaszkodó pásztor alakjával, akinek még a tabló sarkában a kutyáját is kifaragták.
Ezt a Pásztorkutat a helység nevezetes szülötte, a Paramount stúdió késõbbi elnöke Adolph Zukor (Czukor, Cukor) adományozta a harmincas években. Hét esztendõs árvaként hagyta el bátyjával, Arthurral Ricsét s költözött fel Budapestre nagybátyjához, Liebermann rabbihoz, aki természetesen talmudi tudóst akart faragni a ricsei árvákból. Arthurból késõbb Berlinben lett rabbi. Ez késõbb nem bizonyult életbiztosításnak. A harmincas évek elején azonban Arthur is elkísérte bátyját Ricsére, amikor az akkor már világhírû Zukor Pásztorkutat adományozott szülõhelyének.
Adolf kísértõ gyermekkori emléke volt az édesanya panasza, hogy nincs a falunak tisztességes ivóvize. Még a távoli Tiszából merített és kilométerekre cipelt víz is különb volt, mint a zsámbékos-mocsaras területen ásott kutaké. Ricsét nem egyszer tizedelte meg a kolera és a tífusz..
Megérkezett hát Ricsére Adolf és Arthur. Ez utóbbi felkereste a tucatnyi zsidó családot, míg a nagyhírû milliomos, a madárcsontú, alacsony, jelentéktelen külsejû Adolf rendezte a Pásztor, azaz ártézi kút számláját.
Adolf tizenhat esztendõsen hajózott át Amerikába. Tüstént szerzett magának egy heti két dollárt gyümölcsözõ állást egy szõrmekereskedés takarításával New Yorkban, s ezenközben kitanulta a szõrmeszabászatot, majd önálló üzleteket nyitott Chicago és környékén.
Ahhoz, hogy valaki az élet minden percét élvezze, talán az kell, hogy egy csepp tiszta víz is boldoggá tegye. Adolf egész életében különbözött Goldwyntól és Mayertól, azaz a többi film-mogultól. Nem rendezett jeleneteket, kibírta Mary Pickfordot és Gloria Swansont, ezeket az üresfejû sztárokat, mert ránézett a könyvelõje oszlopaira és látta, hogy az esztendei százezer dolláros Pickford (meg a mamája, aki huszonötezer dollárt kapott lelki tanácsadásért) mindennek többszörösét keresi.
Adolf nagy felismerése – méltó a mozi feltalálóiéhoz, – hogy a film elsõsorban üzlet. S ez a felismerés, a saját vallomása szerint, a megfelelõ idõben derengett fel elõtte. A századfordulótól a világháborúig tízmillió emigráns vándorolt be az Egyesült Államokba. Ez a szegény, a kelet-európai válságtól számûzött tömeg nem bírta a nyelvet. A némafilmet, a burleszket ennek a tömegnek találták fel.
Ekkor és éppen ekkor robbant be a film, mint olcsó és néma szórakoztatás. Az elsõ két-háromperces, szemcsés mozik olyanok voltak, mint egy mai peep-show. A Nickelodeonok már a nevükben is hirdették az árat.
Adolf, mint minden jó üzletember, finom lélekbúvár is volt. A tömeg csak akkor ad ki akár egy nickelt, ha szórakozásához presztízst is mellékelnek. Adolf tudta, hogy amint az elõkelõség megindul a moziba, a nyáj követi. Amíg a mozi-csodát álló vasúti kocsit imitáló helyiségekben úgy mutatták be, hogy az utazást imitálták, külsõ mozdonyfüttyel és vetített tájjal, a vállalkozás megbukott. A gazdag ember ugyanis valóságosan utazik és nem képrõl nézi a piramist.
A mozi akkor gyõzött, amikor Zukor nem kis pénzért egy francia filmet vett meg bemutatásra, az Erzsébet királynõ szerelmeit, Elisabeth Bergnerrel a fõszerepben. Bergnerrõl ugyanis még New Yorkban is tudták, hogy a világ legjobb színésznõje. Más kérdés, hogy Bergnerrel kegyetlenül bánt el a kamera, leleplezte életkorát, ráadásul a forgatókönyv a film negyven percére át azt írta elõ, hogy Bergner egy gólyalábon egyensúlyozzon, az pedig a világ legjobb színésznõjének s nehezére esett.
Zukor sok lépcsõben jutott a Paramount élére. A kezdeti idõkben Hollywoodba esztendõnként egyszer látogatott el. Nem nagyon érdekelte, hogyan készül a film, elég volt neki annyi, hogy tudta, miért készül és mit szolgál. Tömegszórakoztatást.. Adolf Zukor szívrohamot kapott volna, ha valaki beavatja abba, hogy a film voltaképpen mûvészet. Zukor számára nem volt az. Hollywoodba utaztában egy másik mûvészetnek hódolt, mint szenvedélyes kártyás, aki fizette a partnerei útját. További mûvészi szenvedélye a golf volt. Épített is magának egy tizennyolc lyukú golfpályát.
Filmográfiájából tudható, hogy százon felüli az általa produkált filmek száma. Ugyanakkor túlzásnak rémlik, de közel jár az igazsághoz: a filmek nem nagyon érdekelték. Azt hiszem, ez a javára szól. Szõrmekereskedõ volt, aki az új, feljövõ iparágban kockáztatott. A szõrme kényes kelme, roppant minõség igénnyel. Manapság állatvédõk tüntetnek, nem egyszer meztelenül a szõrmeviselet ellen. A film ehhez képest népmûvészet. Senkinek sem tûnt fel, hogy Vlagyimir Iljics a filmet nevezte a legfontosabb mûvészetnek? Iljics nagyon értette a nép lelkét, tudta milyen könnyen elkábítható.
Zukor Aldolf józan maradt egész életében. Különösebben nem érdekelte, hogy az arany loknijaival a világot bámulatba ejtõ Mary Pickford (született Smith) éppenséggel beleszeretett Douglas Fairbanksbe. Na és? Mary alkoholista családból származott, s miként Zukor megjósolta, alkoholistaként végzi. Zukort nem ejtette meg az a varázslat, melynek mágusa volt. Nem sokat izgatta magát életében, így százhárom esztendõs korában hunyt el Los Angelesben, 1976-ban.
Ricse tucatnyi zsidó családjából senki sem élte túl a vészkorszakot. A túlnyomóan protestáns Ricse immár katolikus templommal is büszkélkedhet. A község (vagy azóta város?) kultúrházát Adolph Zukorról nevezték el.
Zukornak persze nem voltak gyökerei, neki szárnyai voltak. Az a giccses pásztorkút azonban igencsak beszédes. Egy édesanyáról, a tiszta vízrõl és a pusztulásról. S valamit az emigrációról. Az emigráns az az ember, aki sohasem érkezik meg. Távoli karrierje valójában annak a bizonyítéknak a felmutatására szolgált, hogy neki esélytelenül is sikerült. Cukor Adolf elõtt páratlan és szépséges színésznõk hódoltak, palotái voltak a keleti és a nyugati parton. Errõl azonban kevesen tudhattak a Bodrogközben, a zempléni Ricsén.
Cukor nem érkezett meg addig, amíg visszaérkezett Ricsére, a Pásztorkút ajándékával. Mostantól, a rabbinus bátyám áldásával, friss vizet isznak a csapból Ricsén. 1932-re már patikája is volt Ricsének. Azt a bizonyos tucatnyi családot kár volt a csendõröknek egybeterelni és bevagonironi, hogy az útjuk végén füstté váljanak. Másképpen nehéz lett volna szavatolni, hogy egy új Zukor feltámadásának ritkultjanak az esélyei.
„Ha tudtam volna, hogy íly sokáig élek, jobban vigyáztam volna magamra”, – mondta Zukor. Ez a nemzetek hosszú életére is vonatkozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ungvári Tamás

Keresés

Kategóriák

Könyveim