Az Auschwitz-jegyzőkönyvek Magyarországon

Mikor, honnan, kitől? – Az Auschwitz-jegyzőkönyvek története

Nem ismerjük kellő részletességgel azt az utat, amelyet Török Sándor író és újságíró a Rabbi-szeminárium Rökk Szilárd utcai fogságától ama titkos oldalbejáratig járt be, amelyen a megkülönböztető sárga csillagot lefejtve a „kis-kormányzónénak” becézett Edelsheim Gyulai Ilona otthonába bejutott.Török Sándor volt az a férfi, aki az úgynevezett „Auschwitz-jegyzőkönyveket” Horthy Miklós őfőméltóságának 1944 júniusának közepén eljuttatta. Az 1904-ben született Török kalandos évek után vívta ki rangját az újságíró- és írótársadalomban. A tizennégy esztendősen kazánfűtőnek állt, majd söröskocsisként tevékenykedő fiatalember 1923-ban került az Ellenzék című laphoz, később a Szegedi Napló felelős szerkesztője lett, végül a Széchényi könyvtár munkatársa. Pályája nehezen követhető. Volt facsúsztató a havasokban, gépszíjgyártó egy bőrgyárban, majd kórista és színész. 1933-ban Baumgarten-díjat kapott. Richard Nash Az esőcsináló című darabjának, később filmjének ötlete Török Sándoré volt: a téma kalandos sorsa itt nem fér bele az elbeszélésbe.

Török Sándort, a zsidó származású keresztény írót és újságírót az 1939. május 5-én életbe lépett rendelet, azaz a második zsidótörvény megfosztotta legális pénzkereseti forrásától. A sajtókamara nem vette fel tagjai közé. Ezzel másfél ezer zsidó tollforgató sorsában osztozott. A sajtókamarához 3405 felvételi kérelem érkezett, melyből 1863-at visszautasítottak.1

Az 1944. március 19. után bevonuló németek a magyar hatóságokkal együttműködve internálták a jól nyilvántartott értelmiségi zsidókat, ügyvédeket, újságírókat. Egy részüket az ideiglenes toloncházzá átalakított Rabbi-szemináriumban gyűjtötték össze, majd Hor­thy ligeten fogták munkára, később alkalomadtán más gyűjtőtelepekről Auschwitzba szállították. Randolph L. Braham a Rökk Szilárd utcát Gestapó-börtönnek nevezte, melyet Endre László unokaöccse, Ubrizsi Pál nagy egyetértésben vezetett Dieter Wisliceny SS-tiszttel.2

Török Sándor barátai, nevezetesen Dallos Sándor és Thury Lajos segítségével szabadult a Horthy ligeti kényszermunkából. A Csepel közelében megszervezett munkatábor különlegesen veszélyes volt: az angolszász bombázóknak a közeli repülőgépgyár gyakori célpontként szolgált.

Török megmeneküléséről figyelemre méltó dokumentum Krenner Miklós, a Spectator néven publikáló újságíró levele, melyet Mester Miklós, a Sztójay- és a Lakatos-kormányok idején a vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkára közölt emlékirataiban. Krenner ebben a levélben Ligeti Ernő író kiszabadítását kéri, és érvként hozza fel azt, hogy íme, ez járható út. A fogoly Török Sándor „konvertitát” állítólag Rajniss Ferenc, később Szálasi vallás- és közoktatásügyi minisztere egyenest a Zsidó Tanácsba nevezte ki.3

A „konvertita” szón ne akadjunk fenn. Török Sándor a keresztény felekezetek képviseletére került a többször is más-más néven újjászervezett Zsidó Tanácsba. A keresztény zsidók külön képviseletét már korábban ajánlotta Kornfeld Móric báró, a „konvertita” mágnás egy 1939. október 3-án egybehívott püspöki értekezleten. Az ötletet felkarolta gróf Zichy Gyula kalocsai érsek, és az ő megbízásából dr. Cavallier Józsefet választották főtitkárrá a zsidótörvények sújtotta hittestvérek erkölcsi támogatására.4

A Szent Kereszt Egyesület kapcsolatba lépett a Zsidó Pártfogó Irodával éppúgy, mint a protestáns felekezetek hasonló célból alakult szervezeteivel. Mire Török Sándort kiszabadították, majd három nap múltán bevonták a szervezkedésekbe, már kapcsolat született a magyarországi református konvent határozatára alapított Jó Pásztor Egyesület vezetőjével, Éliás József lelkésszel.5

Török Sándor 1944 májusának derekán került be a Magyar Zsidók Szövetsége Intézőbizottságába, majd a Keresztény Zsidók Szövetségének lett ügyvezető alelnöke. Az máig sem bizonyos, hogy Török Sándort miért mentette meg és hivatásának ellátásához milyen meggondolások alapján segítette hozzá a zsidó felmenőinek lelepleződése miatt leváltott Imrédy Béla egykori miniszterelnök. Életinterjújában Török erre utólag sem tudott felelni. Töröknek kiváló kapcsolatteremtő készsége volt. Nemcsak a keresztény egyházakkal ápolt jó kapcsolatot, hanem a Vöröskereszt képviselőivel is. Így került közel báró Apor Gizellához, a Vöröskereszt főápolónőjéhez, Apor Vilmos győri püspök nővéréhez, majd az ő révén Horthy Istvánnéhoz.6

A Keresztény Zsidók Szövetsége nem örvendett különösebb népszerűségnek a Síp utcai Zsidó Tanácsnál. Török és társai 1944. július végén átköltöztek a Skót Misszió épületébe, a budapesti Vörösmarty utcába. Itt jelent meg Török Sándornál egy bizonyos Bauer – a keresztnevét talán sohasem tudta, vagy elfeledte. Ez a bizonyos Bauer bízta rá az úgynevezett „Auschwitz-jegyzőkönyvek” magyar fordítását.

Csak találgathatunk a közvetítő személyét illetően. Gyaníthatjuk, hogy ez a Zsidó Tanácsnál dolgozó Bauer Jenő lehetett, akit a Gestapótól letartóztatása után Raoul Wallenberg alkudott ki.

Két fegyenc, Walter Rosenberg és Alfred Wetzler hónapokig készítette elő szökését Auschwitz megsemmisítő táborából. Egy farakásban kialakított bunkerben bujkáltak mindaddig, amíg keresésüket feladta a tábori csendőrség. Végül a felvidéki Zsolnára érkezve tollba mondták tapasztalataikat, s írásba foglalták rajzos vázlatok segítségével az emberirtás anatómiáját, ily részletességgel valójában elsőként a világon.7 A jegyzőkönyvek magyarországi sorsa azért volt fontos, mert kimondatlan szerepe szerint a maradék zsidóságot figyelmeztethette volna eljövendő sorsára.8

  1. május végétől június közepéig az „Auschwitz-jegyzőkönyvekből” több példány, több változat létezett számos fordításban, bizalmas körökben. Sokan próbálták Török fordítását eljuttatni magas egyházi vezetőkhöz, vezető kormánytisztviselőkhöz. Török Sándor a külügyminisztérium egy meg nem nevezett államtitkárát kereste fel. „Feladata az lett volna – ezzel vittem föl a jelentést –, hogy továbbítsa azt a kormányzóhoz” – emlékezett Török. „Nem vállalta. Egy nap múlva a jelentést eljuttattam a kormányzóhoz. N. N. államtitkár azt mondta, valóban elnéző félmosollyal: – Rémhírek ezek, rágalmak is (…) zsidó túlérzékenység.”9

Török Sándor a Vöröskereszt révén jutott be a Várpalotába 1944. július 3‑án. A „kiskormányzóné” azért emlékezett a pontos dátumra, mert aznap volt unokatestvére, Pejacsevics Marcus és Máriássy Éva esküvője.

Az „Auschwitz-jegyzőkönyveket” Török Sándor jelenlétében olvasta el. Majd Török távozása után lement a lakásából vezető csigalépcsőn „Magdamamához”, hogy ezt az iratot adja oda Miklóspapának, azaz a kormányzónak.

Edelsheim Gyulai Ilona, a kormányzó menye emlékirataiban azt bizonyítja, hogy Horthy Miklós a jegyzőkönyvek olvastán jutott arra, hogy a magyar kormány 1944. július 6-án leállíttatja a deportálásokat.10

Emlékiratainak első, Buenos Airesben megjelent kiadásában Horthy 1944 augusztusára teszi, hogy értesült a megsemmisítő táborok működéséről. Ez „titkos hírvivő” útján történt. Ez a titkos hírvivő nagy valószínűséggel Török Sándor volt.11

Horthy azonban jóval korábban értesült a magyar zsidóság brutális összegyűjtéséről és elszállításáról. Igaz ugyan, hogy a végrehajtó hatalom képviselőitől, így a csendőrség vezetőitől is beszámolókat kért a rendelkezések „humánus” lebonyolításáról, s azokat elfogadta. Az „Auschwitz-jegyzőkönyveknek” alighanem csak lefordított magyar szövegétől rendült meg, leginkább talán attól, hogy nyilvánosságot kaphat az, amiről sokan tudtak, a németek mégis titokban akarták tartani.

Horthy realitásérzékének hiányáról tanúskodik az a tévhite, hogy a „zsidókérdés” valaminő „megoldásával” kiengeszteli Hitlert, s ezzel enyhítheti vagy akár megszüntetheti az ország megszállását. Amikor vaknak tettette magát, vagy Sztójayra bízta a megoldást, akkor ezzel cinkosságot vállalt a deportálásokban.12

Török Sándor álleveleket írt a magyar vidéki zsidóság helyzetéről mágnások és arisztokraták nevében Hor­thy­nak a Várba bejáratos Apor Gizella révén.Ezek hatásáról a dolog természete szerint kevés tudomásunk lehet. De Török Sándor egyéb tevékenységéről hiteles tanú Bereczky Albert. „Természetes, hogy állandó, szoros kapcsolatban együtt dolgozott az egyház az úgynevezett Keresztyén Zsidók Szövetségével, amelynek leghűségesebb vezetője, Török Sándor író szakadatlanul hozta az információkat, készítette elő az egyedül használható tiltakozó jegyzékeket, és közvetlen összeköttetéseinek felhasználásával is igyekezett befolyást gyakorolni az akkor egyedül használható magyar szervre, a kormányzóságra.”13

A „kormányzóság” azonban elnémult a magyar vidéki zsidóság deportálásakor, s nem az ismeretek hiányától. Az európai zsidóság áttelepítéséről és alkalom szerinti megsemmisítéséről kormányszintű ismeretekkel rendelkezett még a külügyminisztérium is. Luther német külügyi államtitkár-helyettes már 1942 októberében szorgalmazta a zsidókérdés mielőbbi megoldásáról folytatandó tárgyalásokat von Jagow budapesti nagykövetnél.14

A „kormányzóság” – melynek felvilágosításáról Edelsheim Gyulai Ilona szép, szentimentális s nagy valószínűséggel utólag kozmetikázott képet festett – a cselekvéshez is elegendő tudomással bírt az európai zsidóság megsemmisítéséről. Az „Auschwitz-jegyzőkönyvek” első magyarországi terjesztője, Soós Géza külügyminisztériumi tanácsos azzal adta a lefordított okiratot a Jó Pásztor Bizottság titkárának, Éliás Józsefnek, hogy jutasson az egyházi méltóságoknak az elkészült öt példányból, a hivatalos kormánytényezőkkel ne fáradjanak, mert a „kormányzótól lefelé a miniszterek többségéig valamennyien tudnak Auschwitzról és szerepéről”.15

Az egyházi főméltóságok asztalán a magyar zsidóság deportálásának folyamán már ott volt a „célállomást” ismertető irat.16 Serédi Jusztiniánt, a katolikus bíborost és Ravasz Lászlót, a református püspököt meggondolásra késztethette a saját szerepe a zsidótörvények megszavazásában. A katolikus főpap a zsidókérdés felsőházi vitájában kijelentette, hogy a zsidó művészek sora „mindent kétségbe vont vagy diszkreditált, ami a keresztény ember előtt szent (…) Tudom és vallom, hogy azok közül, akiket a törvényjavaslat zsidónak nevez, sokan megérdemlik, hogy megfelelő visszaszorítás legyen osztályrészük, mert előbb említett túlkapásaikkal vétkeztek a keresztény Magyarország ellen.”17 Afelsőházban az egyházfők csak a harmadik zsidótörvényt utasították el, de székükről ezután sem mondtak le. Serédi bíboros a végveszély idején többször tárgyalt kormányzati képviselőkkel, sőt a kormányzóval is, de a nyilvánosság elé – például a szószékről hirdetett igékkel a megtiportak vagy csupán a hittestvérek védelmében – végül nem lépett. A hallgatás érve ezúttal az volt, hogy nem akarja kompromittálni a magyar kormányt.18

Török Sándor 1944. június 29-én táviratban kérte Serédi Jusztinián segítségét, amikor tudomására jutott, hogy a kistarcsai internálótáborból egyezerötven főt, a Rökk Szilárd utcai kisegítő toloncházból ötszáz főt deportálás céljából bevagoníroznak. Serédi választávirata csak annyit közölt, hogy a bíboros vidéken tartózkodott, így a kérés okafogyottá vált.19

1944 májusában a protestáns egyházak vezetői felkeresték Serédit a Várban, hogy közös cselekvésre biztassák. A jelen lévő Török Sándor beszámolója szerint a bíboros kifakadt: „Ha a pápa őszentsége nem tesz semmit Hitler ellen, mit tehetek én, a magam szűkebb hatáskörében?” S mérgében a földhöz vágta a pileolusát.20

Míg az egyházfők csak korlátozottan tiltakoztak az embertelenség ellen, akadt méltóság, aki a szószéken fakadt ki a kereszténység alaptörvénye, a szeretet megszegése miatt.21 Keresztény mártírok sora állt ki a megalázottak mellett, így Kálló esperes, Sztehló Gábor, Salkaházi Sára.

A zsidóság képviselői ekkor érdekképviseletként fogták fel szerepüket. Közöttük a cionisták és az ortodoxok talán csak egyetlen kérdésben értettek egyet: kényszerhatásra ugyan, de elfogadták a német nyomást arra vonatkozóan, hogy a közösségükre váró veszélyről hallgassanak. A német és a magyar nácizmus ígéretekkel érte el a „hallgatás összeesküvését”. Amikor Bonczos belügyminiszternél a lehetséges deportálásokról érdeklődtek, a miniszter azt válaszolta, a zsidókérdés tizenhatodrendű probléma, melyre kár túlzott figyelmet fordítani.22

Megannyi kimondott és kimondatlan ígéret, megnyugtató narratíva, zsarolás tartotta vissza a magyar zsidók vezetőit, hogy közreadják, sokakhoz eljuttassák az „Auschwitz-jegyzőkönyveket”. Ennek a – Murányi Gábor szavával – elmaradt riadónak teljes magyarázatával még adós a kutatás.23 A zsidótanácsok elítélésének Hannah Arendtől származó magyarázatát meghaladta az idő. A zsidóság helytállását nem azon illendő mérni, hogy bizonyos információk birtokában fellázadtak-e, vagy nem. A különböző mércék tekintetében például Török Sándor vagy a térítésre született Jó Pásztor felidézésénél arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy a vallásukat még a végveszélyben is viszonylag kevesen hagyták el, annak ellenére, hogy többszörös ígéretek hangoztak el a keresztény vallásra betértek kivételezéséről. Ezeket az illúziókat erősen cáfolta az 1939. törvény, amely csak az 1919 augusztusa előtt áttérteket ismerte el „nem-zsidónak”.

A végső megaláztatás az volt, hogy a keresztény egyházak kizárólag saját hittestvéreikért szálltak síkra. Keresztény zsidók, mint Radnóti Miklós, Halász Gábor, Szerb Antal vagy Sárközi György tudatosan és hívőként távolodtak el őseik vallásától, de a végső órában csak a zsidó közösségben találtak irgalomra.

Magyarországon az átkeresztelkedők száma világviszonylatban alacsony maradt még a vészkorszakban is. A zsidótörvények idején a trianoni határok közötti zsidóságnak mindössze hat százaléka hagyta el ősei hitét. Ebből a sorsvállalás és a szolidaritás gesztusait is kihallhatjuk.24

Az „Auschwitz-jegyzőkönyvek” elhallgatását számos racionális érv vagy kifogás igazolhatta. A cionisták egy része, éppen azzal a Kasztner Rezsővel az élen, aki Zsolnáról a jegyzőkönyvek első példányát hozta el, azért hallgatott, mert közvetlen alkuban voltak a németekkel a zsidóság esetleges megmentéséről. A katolikus egyház a pápára várt, akinek olyan tiltakozó levelet sikerült Horthyhoz eljuttatnia, amelyben a „zsidó” szó nem szerepelt. A zsidó hivatalosság nem foglalt egységesen állást, a csodában inkább reménykedett, mint az öntevékeny zsidó csoportok esetleges lázadásában.

Az „Auschwitz-jegyzőkönyvek” történelmi pillanatot késtek. Ismeretük se állíthatta volna meg a vidéki zsidóság deportálását. A jegyzőkönyvek nemzetközi hatása jelentősebb volt, mint abban a közösségben, amelynek elpusztítására figyelmeztetett.25

1 Lévai Jenő, Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről, Budapest, Officina, 1947, 55.

2 Braham, Randolph L., A népirtás politikája – A Holocaust Magyarországon, Budapest, Belvárosi Kiadó, 1977, I. 491. – ld még: Brámer Frigyes, Koncentrációs tábor a Rabbiképző épületében, in: Scheiber Sándor (szerk.) Évkönyv, 1971–72. 219–228.

3 Mester Miklós, Arcképek – Két tragikus kor árnyéka, Budapest, Tarsoly Kiadó, 2012, 159.

4 Lévai Jenő, Szürke könyv a magyar zsidók megmentéséről, Budapest, Officina, 1947, 84.

5 Vö. Majsai Tamás, A magyarországi Református Egyház és a Holocaust. Világosság, 1995.5. 50-80.

6 Szenes Sándor, Befejezetlen múlt – Keresztények, zsidók, sorsok. Budapest, 1994. 192.

7 Vö. Wetzler Alfred–Várnai Péter(szerk.) Escape from Hell: the True Story of the Auschwitz Protocol, New York, Berghahn Books, 2007.

8 Haraszti György, Az égő titok, az „Auschwitzi jegyzőköny(ek) sorsa 1944-ben. In: Keresztény-zsidó teológiai Évkönyv, Budapest, 2004, 88–99.

9 Török Sándor, Egy kis kertet szerettem volna, Budapest, Magvető, 1979, 148–149.

10 Gróf Edelsheim Gyulai Ilona, Becsület és kötelesség, 19181944. Budapest, Európa, I. 2001, 262–265.

11 Horthy Miklós, Emlékirataim, harmadik javított kiadás,Budapest, Európa, 1990, 291. Itt már augusztus helyett július áll.

12 Turbucz Dávid, Horthy Miklós antiszemitizmusa – A kormányzó szerepe a zsidóság sorsának alakulásában 1919 és 1944 között. Kommentár, 2012.5.

13 Bereczky Albert, A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen,Budapest, Református Traktátus Vállalat, 1945, 30–31.

14 Ránki–Pamlényi–Tilkovszky et al. A Wilhelmstrasse és Magyarország. – Német diplomáciai iratok Magyarországról. Budapest, Kossuth, 1968. 700.

15 Haraszti György, Auschwitzi jegyzőkönyv,Budapest, 2005, 12. Haraszti a Hóman-per csatolmányában megtalálta a jegyzőkönyv egyik példányát bizonyítva, hogy kormánytagokhoz is eljutott.

16 Vö. Hertz, Mose J., Kereszténység és a magyar zsidóság, Budapest, PolgART, 2000.

17 Fisch Henrik, Keresztény egyházfők felsőházi beszédei a zsidókérdésben. Budapest, Szerző, 1947.

18 Gergely Jenő, A katolikus püspöki kar és a konvertiták védelme. (forrásközlés). Történelmi Szemle, XXIV. 1984.4). 580616.

19 Hetényi Varga Károly, A magyar katolikus egyház az üldözöttekért (1944–1945), in: Szita Szabolcs, szerk. Magyarország 1944 – Üldöztetés – embermentés, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó – Pro Homine – 1944 Emlékbizottság, 1994, 129130.

20 Szenes, i.m. 199200.

21 Braham, Randolph L., Magyarország keresztény egyházai és a holokauszt, in: Tanulmányok a holokausztról,Budapest, Balassi. I. 2001. 23.

22 Komoly Ottó 1944. június 10-ei naplóbejegyzése a Bereczky Alberttel és Török [1]Sándorral folytatott beszélgetésről. In: Schmidt Mária, Kollaboráció vagy kooperáció – A budapesti zsidó tanács.Budapest, Minerva, 1990, 163.

23 Ld. Murányi Gábor, Az elhallgatott Auschwitz jegyzőkönyv – az elmaradt riadó. HVG. 1995.02.04. 9799.

24 Karády Viktor, Zsidóság, modernizáció, polgárosodás,Budapest, Cserépfalvi, 1997, 306.

25 Frey Dóra, Az Auschwitz jegyzőkönyv. – Egy még mindig kevéssé ismert történet dokumentumai. Eszmélet, 2011 (23. évf.) 92. 123135.

Kép forrása: Wikiwand.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ungvári Tamás

Keresés

Kategóriák

Könyveim